Két szerzetes - egy öreg és egy fiatal - a kolostorba tart. Egy megáradt folyón kell átkelniük. A folyó partján egy fiatal nő áll, micsoda veszély, kísértés egy cölibátusban élő 
embernek.
Az öreg szerzetes elfordítja a fejét, tudomásul sem veszi a nő jelenlétét. A fiatal egyszerűen odamegy, a nyakába veszi a lányt és átviszi a folyón.
Ezután a két szerzetes szótlanul gyalogol tovább. Végül az öreg nem bírja tovább, kifakad, megfeddi a fiatalt, hogy miért tett ilyet, nem szabad, a fogadalom tiltja.
A fiatal csak ennyit mond:
- Én letettem a lányt a folyó túlpartján, de te még mindig cipeled.
Elgondolkodtató és tanulságos a történet, mert hajlamosak vagyunk, hogy ha valami nem tetszik nekünk, akkor, azon sokat mérgelődjünk, rágódjunk, gondolkodjunk, vagy siránkozzunk. Nehezen tudjuk a negatív gondolataink elengedni, amik eleinte csak megkeserítik hangulatunk, később meg is betegítenek minket. Tanuljuk meg a dolgokat elengedni, amik lelkünket terhelik, úgy sokkal nyugodtabban élhetjük életünké. Harmonikusabbak boldogabbak leszünk.
“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.” (Anthony Robbins)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
