Fedezzük fel újra a csodát, az élet apró szépségeit!
Az élet nem csak arról szól, hogy munkába járjunk, számlákat fizessünk, gyereket neveljünk, hanem meg kell tanulnunk úgy élni, hogy észrevegyük az élet apró szépségeit, amik örömet okoznak. Egy pompás Szinekben tündöklő naplemente, egy szép kisvirág, ami a betonból nő ki, fán szaladgáló kedves mókus látványa, lágy kellemes muzsikaszó, egy szép festmény, ezek mind nyugtatják a lelket és feltöltik élettel. Amíg elmerülünk ezeknek a látványában, addig a jelenben vagyunk, akkor nem foglakozik az agyunk a gondokkal, csak csodálja a természetet. Ha megnézzük a gyerekeket, ők még nagyon fogékonyak erre. Ők mindig így látják a világot, nekik minden egy csoda, amin elámulnak. Figyeljük meg, hogy egy kisgyerek, hogy bele tud mélyedni egy pillangó szemlélésébe, vagy milyen önfeledten játszik. Ők még nem agyalnak annyit, mint mi és szinte mindig a jelen pillanatban élnek nem rágódnak, múlton és jövőn, nekik még nincsenek gondjaik, ha valami rossz történik velük, azt hamar elfelejtik, gyorsan túl tudnak lépni rajta (pl. elesnek akkor sírnak egy kicsit, de aztán felállnak, és ugyan úgy szaladgálnak tovább, nem is foglakoznak a sebes térdükkel. Keressük meg magunkban ezt a gyermeki ént, és próbáljunk meg eszerint élni.
A tündéknek képességük van arra, hogy elmerüljenek a „másban.” Ahogy Szilszakál mondja: „kevésbé érdekli 
őket önmaguk, mint az embereket, s szívesebben mélyednek el másban.” Halhatatlanokként a középföldi tündék szomorúak az idő múlása miatt, de nem könnyen adják meg magukat a közönynek vagy az unalomnak. Az emberekkel ellentétben, akik „hamar jóllaknak a jótól”, a tündéknek kielégíthetelen étvágyuk van a költészetre, a dalokra, a csillagok megfigyelésére vagy napsütötte erőkben való sétákra. Amikor az emberek egy gyönyörű naplementét látva hümmögnek, a tündék örökké új csodaként élik meg és élvezik.
Itt Tolkien azt mondja nekünk: „Tanuljatok a tündéktől! Szeressétek a csodákat, örömöket, a látvány frissességét.” Ahogy a költő és naturalista Diane Ackerman írja: „A világ amit, kapunk inog a titkok és érzékelhető örömök súlyától. Lépjünk az ablakhoz, és egy rövid pillanatig figyeljük a sürgölődő csodákat: lencse alakú felhők adnak hírt a magasban fújó szelekről, tetőzsindelyek fonódnak egymásba galambtoll módjára. egy magnóliafa bimbózik már bolyhos virágokkal. Ilyen az élet szövedéke, az érzés, hogy élhetünk ezen a különleges bolygón. Mikor megállunk, hogy érzékeljük, a csodák lehengerelnek bennünket, és megtapasztalunk egy nagyon kielégítő érzést, amit – jobb szó híján – örömnek nevezünk.”
Frodó érzékei újjáélednek, amikor megérkezik Cerin Amrothba, Lothlórien ősi birodalmának szívébe. miközbentársai a füvön fekszenek „Frodó csak álldogált és ámult. Úgy tetszett, átlépett valami tágas kapun, amely egy más – régmúlt – világra nyílt. Más színt nem látott, csak amit ismert: aranyat, fehéret, kéket és zöldet, de ez mind friss volt és átható, mintha akkor látta volna először, s ő adta volna új és csodálatos nevüket.” Később, amint felmászott egy kötélen egy fára Frodó „a hágcsó mellett kezével érintette a fát: még soha ilyen hirtelen s ilyen élesen nem ébredt tudatára a fa bőrének s a bőre alatt lüktető eleven életnek. Örömét lelte a fában és abban, hogy megérint, nem erdészként, nem is ácsként: magának az eleven fának örült.”
A tündérmesékről című, tanulmányában Tolkien ezt a látvány frissességét visszaszerző élményt „gyógyulásnak” hívja. A gyógyulás az ő szóhasználatában magába foglalja a „tisztánlátást”, mondhatni az ablakaink lemosását, „így a most márt tisztán látható dolgok megszabadulnak az elcsépeltség, megszokottság tompa homályától.” Ekképpen ez „az egészség visszatérése és megújhodása”, a szellemi vakság gyógyítása. Tolkien hitte, hogy a tündérmesék és a fantázia más munkái, mint amilyen a Gyűrűk Ura is, képesek erre a gyógyításra. Egymás mellé helyezve a varázslatos az ismerőssel, a mágikust az evilágival, ezek a munkák segítenek új szemmel nézni a világot. Találkozva entekkel és toronymagas mallornfákkal, másnak látjuk a bükköket és a szilfákat. a kék óceán és az ezüst hold hirtelen csodálatosnak és furcsának tűnik. „Legendák kelnek életre a fű közt.” Áthatolunk azon, amit C.S. Lewis „az ismerősség fátylának” hív, és úgy kezdjük látni a világot, ahogyan a tündék tették: csodásnak és Ilúvatar, a Teremtő nagyságával átitatottnak.
Tolkien maga is remélte, hogy történetei segíthetik az olvasóit a jobb emberré válásban, és tudatosan vetett fel néhányat a mitológia, a vallás, és a filozófia legkomolyabb kérdéseiből. Mindenki talál merengeni valót ebben a magával ragadó történetben.
Remélem mindenki felfedezett ebben a cikksorozatban olyan gondolatot, amit érdemesnek ítélt arra, hogy mélyebben átértékelje annak segítségével az életét. Én minden egyes cikkem végén elgondolkodtam, hogy ezek az elvek szerint élem-e az életem, szánok-e elég időt magamra, milyen sűrűn találkozom a szeretteimmel, a problémákat, gondokat tudom-e kezelni és észreveszem-e a világban az élet apró szépségeit és a csodákat. Végeredményben arra jutottam, hogy nekem is van még mit változtatnom az életemen, hogy boldogabb, harmonikusabb, elégedettebb legyek. Mindenkit arra bíztatok, hogy merjen változtatni az életén.
VÉGE a sorozatnak
Forrás: Gregory Bassham, Eric Bronson: A Gyűrűk Ura filozófiája c. könyv
TOLKIEN HAT KULCSA A BOLDOGSÁGHOZ 5. RÉSZ – A GYŰRŰK URA FILOZÓFIÁJA
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
