Váljunk igazi jellemmé!
Tolkien egyik célja a Gyűrűk Urával, az volt, hogy bátorítsa az igazi jellemeket. Ezt próbálja a hagyományos irodalmi, morális és profetikus eszközökkel elérni, összekötve a boldogságot a tiszta jellemű személyiséggel.
Nagyon kevés kivételtől eltekintve a Gyűrűk Ura boldog karakterei jók, és sorsuk jól végződik, míg a boldogtalanok gonoszak, és csúnya véget ér sorsuk. Gondoljunk például Samura, Aragornra, és Gandalfra a pozitiv karakterek közül; Gollamra, Szarumánra, Kígyónyelvűre a negatív jellemek közül. Középfölde hagyományosan a tündérmesék világa, ahol a jók elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig elvesznek.
A Gyűrűk Urában, aki kapcsolatba kerül a gyűrűvel, annak egy vizsgán kell átmennie és a végén kiderül kiállta-e a próbát vagy elbukik, mert mindenkit megkísért a gyűrű hatalma és nagyon nehéz ellenállni a kísértésnek, de akinek elég lelki ereje, esze, és morális értékrendje van, az ellen tud állni a gyűrű csábításának, és nemet tud mondani a gyűrű használatával járó hatalomnak. Frodó néha kísértésbe esik, de Samu ellen tud állni a gyűrű csábításának, még a legreménytelenebb helyzetben is.
Platón így vélekedett: „az erkölcstelen élet rosszabb, mint az erényes élet, mert az immorális lét végül megrontja az erkölcstelen egyén lelkét, és végső soron alapvető boldogtalansághoz vezet, lelki gyötrelemhez, barátaink és szeretteink elvesztéséhez, érzelmi összeomláshoz. A világ minden hatalma sem képes kompenzálni az erkölcstelen élet lelki kiüresedését. Ezzel ellentétben az erényes ember a becsületesség és a személyes beteljesülés jegyében él, ami nagyobb boldogságot jelent, még akkor is, ha hatalomból, gazdagságból, vagy hírnévből kevesebb adatik általa. Az erényes ember békében él önmagával.” Platón szerint az erényes ember elutasítja a Hatalom Gyűrűjének használatát. Az erkölcsös ember számára fontosabb belső békességben és tisztességben létezni, mint a hatalom, a puszta szükségletkielégítés és az önérdek útját követni.
Gollam illusztrálja a legnyilvánvalóbban, Platón érvelését, miszerint az erkölcstelen élet semmi máshoz nemvezet, mint boldogtalansághoz. Gollamot Tolkien mindvégig nyomorult kis teremtményként ábrázolja, akinek nincsenek barátai, sem otthona, és aki állandóan a „drágaszágát” hajszolja. Összes cselekedetének (beleértve azt is, amikor Frodoékat Mordorba vezeti) végső célja, a Gyűrű visszaszerzése. Gollam jó példája a lélek megrontásának és az értelmes élet elvesztésének, amelyet a 
Hatalom Gyűrűje iránti mindent elsöprő vágyakozás okoz.
Boromir, a tettek embere, nemes, jószívű, bátor, és erényes, akit megront a hatalom kísértése. Ő nem akarja megsemmisíteni a Gyűrűt, inkább fel szeretné használni jó célokra, mint egy fegyvert a gonosz szarumán ellen. Elrond és a tanács résztvevői, elutasítja Boromir ötletét, azzal érvelnek, hogy: „Az Uralkodó Gyűrűnek, nem vehetjük hasznát. Az mindenestül gonosz. Már az is, hogy vágyik rá, megrontja a szívet. A gonosz hatalom használata megsemmisíti a lelket (megrontja a szívet).” Úgy tűnik, hogy Boromir sikerült meggyőzni, de később 
megpróbálja rávenni Frodot, hogy a Gyűrűt vigyék Gondorba, hogy a népét megmenthesse vele. Viszont Frodó számára világossá válik, hogy sokkal önzőbb szempontok vezérlik, ekkor Boromir megpróbálja erőszakkal elvenni a Gyűrűt, de Frodo az ujjára csúsztatja a Gyűrűt, és láthatatlanná válva elmenekül. Boromir aztán visszanyeri hős státuszát, megvédve Trufát és Pippin az orkok támadása ellen, és miközben haldoklik, bevallja Aragornnak, hogy megkísérelte elvenni a Gyűrűt. Boromir remek példa erre az immorális kihívásra. Ő az igaz ember, aki rátalál a Hatalom egyik Gyűrűjére, és képtelen ellenállni a kísértésnek, hogy büntetlenül cselekedhet, mintha isten volna. A Gyűrű hatalma iránti vágy annyira megmérgezi a lelkét, hogy megtámadja Frodót, mintha a Sötét Úr gonosz szolgája lenne. Az erkölcsi mondanivaló nyilvánvaló: a Hatalom Gyűrűje még azt is megronthatja, aki egyébként bátor, erős, és erényes.
Van, aki mentes a rontástól. Tolkien bemutatja, hogyan környékezi meg a Gyűrű Galadrielt, Lothlórien Úrnőjét,
Középfölde leghatalmasabb tündéjét. Frodó felajánlja, hogy átadja neki az Egy Gyűrűt: „Te bölcs vagy és mocsoktalan és rettenthetetlen, ha kéred, neked adom az Egy Gyűrűt. Túl nagy gond az nekem.” Galadriel így válaszol: „Nem tagadom, szívem arra ösztökét, hogy kérjem, amit az imént felkínáltál. Te magadtól ide adod a Gyűrűt! A Sötétség Ura helyére Királynőt állítasz. És én nem leszek sötét, de szépséges és lenyűgöző, mint a Pirkadat és az Éjszak. Mocsoktalan, mint a Tenger, a Nap, és a Hó a hegyek csúcsán. Félelmetes, mint a Vihar és a Villám. Erősebb, mint a föld fundamentuma. S imádni, félni fog minden!
Ekkor Galadriel felemeli a kezét, és a tünde-gyűrűből, melyet visel, fény árad. „Ott állt Frodó előtt, mérhetetlen nagynak látszott, kibírhatatlanul gyönyörűnek, félelmetesnek és imádnivalónak.” Itt Frodó, és az olvasó is pontosan láthatja, mivé válna Galadriel, ha elfogadná a Gyűrűt. Gyönyörű és hatalmas lénnyé, akit lehetelen nem szeretni és félni. De a tünde „átmegy” a vizsgán, amely elé Frodó akaratlanul állította, mivel megtagadja, hogy átvegye a Gyűrűt. Hűséges marad elveihez, becsületéhez és saját magához is: Galadriel marad. Rajta keresztül Tolkien megmutatja nekünk, hogy egy erős és erényes személyiség képes legyőzni a roppant hatalom kísértését.
Boromir és Galadriel sosem kerültek fizikai kapcsolatba a Gyűrűvel, ellentétben Frodóval és Samuval, az ő döntéseik így sokkal nehezebbek voltak.
Mivel Frodó a Gyűrű hordozó, így hosszú ideig kényszerül azt birtokolni, és többször fel is használja hatalmát. (Néha rákényszerül, mikor először szembe kerül a fekete lovasokkal, de van, mikor önként húzza fel a Gyűrűt, hogy lássa Trufa megdöbbenését. ) Így meg tudja őt rontani a Gyűrű. A Gyűrű használata egyre nagyobb konfliktusokat okoz, ahogy az utazás előrehalad, és végül Frodó is áldozatául esik, és képtelen elpusztítani azt. Az erényesek tudják, hogy rossz dolog a Gyűrűt használni, ezért amikor használják, megtelnek a hatalom, az elégedettség és a bűntudat ellentétes érzelmeivel. Frodó ilyen formában már a Gyűrű hatása alatt áll. Mikor eléri a végzet katlanát képtelen végrehajtani a küldetést. Samu szemtanúja, amint Frodó megáll a tűz előtt, és kijelenti: „Hát megérkeztem… De most mégsem azt teszem, amiért idejöttem. Mert nem akarom. A Gyűrű az enyém!” Az ujjára húzza a Gyűrűt és eltűnik. Gollam birkózni kezd a láthatatlan Frodóval, leharapja Frodó ujját, amelyiken a Gyűrűt viseli, és miközben diadalmasan felmutatja a kincset, elveszíti egyensúlyát, és belezuhan a tűzbe. A Gyűrű megsemmisül, Frodó pedig megmenekül.
Amíg Frodót felőrli a Gyűrű, társának Samunak sikerül legyőznie annak hatalmát azalatt a rövid időszak alatt, amíg ő a Gyűrűhordozó. Samu „A Két Torony” végén viseli a Gyűrűt, amikor azt hiszi hogy Frodó meghalt, és az ő dolga, hogy befejezze a küldetést. De aztán felfedezi, hogy Frodó él, és elfogták az orkok, siet gazdája megmentésére, az egész küldetést elfeledve. Samu hű marad önmagához, mert életének legfőbb küldetése, hogy megvédje Frodót. Ám Samu próbálkozása, hogy kövesse az orkokat, kudarcot vall, és magára marad a Mordorba vezető járatban. Ezen a helyen szembe kell néznie saját morális dilemmájával. Érzi a Gyűrű hatalmát. A gyűrű megkísértette, kikezdte akaratát és a józan eszét, és egy látomásban látta magát, ahogy „Csavardi Samu, az erős, a Kor Hőse, lángoló karddal, öles léptekkel, vonul át a 
sötétbe borult földön, s hadseregek gyülekeznek hívó szavára, hogy megdöntsék Barad- Dűr hatalmát. S akkor letisztult minden felhő, s az ő parancsára gorgoroth völgye egyetlen virágos- és gyümölcsöskertté változott, és rengeteg gyümölcs terem, S mindehhez épp csak hogy ujjára kéne húznia, s a magáénak vallania a Gyűrűt.”
Azonban Samu méltónak bizonyul a próbára, és tudja, hogy nem neki való viselni a Gyűrűt, és kihívni maga ellen a sötét Urat. Két dolog segít neki ellenállni a csábító erőnek: Frodó iránt érzett szeretete és a hobbitok józan esze. Samu tisztában volt azzal, hogy ő nem elég jelentős, hogy ilyen terhet hordozzon, hogy „ő voltaképpen semmi mást nem kíván, csak egy kicsi kertet, amit kedvére művelhet, nemhogy akkorát, mint egy birodalom. Neki a két kezére van szüksége, és nem másokéra, hogy parancsoljon nekik.” A szíve mélyén tisztában van azzal, hogy ki ő valójában. Ahogy Galadriel is képes volt önmaga maradni, és elutasítani a Gyűrűt. Abból hogy Samu élete legnagyobb válságában elutasítja a gyűrű hatalmát, mi is megtanulhatjuk, hogy egy erős akaratú és erényes személyiség, elháríthatja a korlátlan hatalommal kísértő gonosz életet, ha saját, valóságos énjére összpontosít.
A Gyűrűnek csak úgy lehet ellenállni, ha elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, mindenféle rendkívüli hatalom nélkül.
Vajon szembekerülve vágyaink korlátozás nélküli és büntetlen kielégítésének lehetőségével, akad-e olyan ember, aki az erény útját választja? Platón szerint igen, mert az erkölcsös ember képes átlátni, hogy az erkölcstelen hatalom megrontja a szívet és a lelket. Márpedig a hatalom szeretet, barátság és önmegvalósítás nélkül szükségszerűen boldogtalansághoz vezet.
Ha visszatérünk az első cikkemhez (Élvezzük az egyszerű dolgokat!), és ismét megnézzük a kutatok által összeállított listát a teljes boldogsághoz legszorosabban kapcsolódó tényezőkről észrevehetjük, hogy megtalálható köztük, a meghitt és támogató kapcsolatok, és a magunkon túlmutató fókusz. Világos, hogy ha komplett balfácánok vagyunk, akkor gyakorlatilag a nullával egyenlő az esélyünk elérni ezeket. Az emberek természetük szerint igénylik a szeretetet, a tiszteletet, a bizalmat és az elismerést. Szükségünk van az érzésekre, hogy valami nálunk nagyobbhoz tartozunk, hogy a világ kicsit jobb lesz, hogy élünk. Ahogy Harold Kushner rabbi megjegyzi a sikerkönyvében (melynek címe, Amikor jó emberekkel rossz dolgok történnek): „Az emberek igénylik, hogy jók legyenek. Emberi természetünk az, hogy segítőkészek, figyelmesek és nagylelkűek legyünk. Még a személyiségünk is mesterkélt, amikor önzőkké és csalókká válunk. Elveszítjük a kapcsolatot önmagunkkal, elfelejtjük milyen érzés jól érezni magunkat. Csak a jó és becsületes élet segíthet, hogy szellemileg egészségesnek és embernek érezzük magunkat.”
A hobbitoknak nincs szükségük pszichológusra, hogy elmondja nekik az igazságot. Ők érzik a csontjaikban, és igazából mi is, csak néha nem árt, ha emlékeztetnek rá minket.
Folyt.köv.
Forrás: Gregory Bassham, Eric Bronson: A Gyűrűk Ura filozófiája c. könyv
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
